2011. május 6., péntek

Török Nagydíj pénteki edzések

A száguldó cirkusz három hét szünet után Európába érkezett. A legfrissebb hírek szerint ez lesz az utolsó Török Nagydíj.

A hétvége első tréningjén hideg, esős pálya fogadta a pilótákat. Ennek megfelelően több kicsúszást is láthattunk, küzdöttek az elemekkel a versenyzők. A legrosszabbul Vettel járt, a 8-as kanyarnál ráhajtott a rázókőre, amin a Red Bull megcsúszott. A német világbajnok nagy sebességgel csapódott a gumifalba, az autó komolyabban megrongálódott, a pilóta szerencsére sérülés nélkül megúszta a balesetet.
Ismét voltak beugrósok a mezőnyben. Hülkenberg ezúttal Sutil helyén körözött, Ricciardo Alguersuari autóját vezette, Chandhok pedig Kovalainent helyettesítette.
A délelőtti tréninget Alonso nyerte másfél másodperces előnnyel, mögötte a két Mercedes (Rosberg, Schumacher) és a két Renault (Heidfeld, Petrov) végeztek. A McLarenek nem túl sokat köröztek, így a tabella aljára kerültek.

Délutánra elállt az eső, az edzésre a pálya is felszáradt, így ideális körülmények kedveztek a versenyzőknek.
A Red Bull szerelőinek a délelőtti törést követően nem sikerült helyrehozniuk Vettel autóját, így a német fiú ezen a 90 perces etapon nem vett részt. Csapattársa, Webber az 5. pozíciót érte el.
A tréninget ezúttal Button nyerte, őt követte szorosan Rosberg, majd Hamilton és Schumacher. A délelőtti győztes, Alonso ezúttal csak a 11. helyre tudott beautózni, a spanyolnak a hidraulikával voltak problémái.

Az eddigi futamokon kissé gyengébben szereplő Mercedesek most reményre adtak okot. Az élmezőny többi részét azonban a jelentkező problémák miatt nehéz felmérni.

A hétvége holnap 10 órakor a 3. szabadedzéssel folytatódik, 13 órakor pedig kezdődik az időmérő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése